Bogár-Szabó András újabb sikerei

Bogár-Szabó András (8.c) újabb kiemelkedő eredményeket ért el schilleres színekben, melyekről ezúttal Ő maga készített beszámolókat:
Évek óta videózom – egy kicsit azonban más videókat készítek, mint a legtöbben. Különféle pályázatokra, versenyekre készítek rövidfilmeket: hol animációs technikával, hol élőszereplős megoldásokkal. Bizonyára emlékeztek rá, decemberben Bécsben vettem át egy emberi jogi fesztiválon nyert első díjamat.
Tavaszi munkám: egy olyan versenyen vettem részt, amelynek témája a Hunyadiak kora volt. Kitaláltam egy figurát: a nagy Hunyadi János íródeákját, aki kíséri őt a hadjáratain, és lejegyzi hőstetteit. Ennek a figurának a bőrébe bújva, az animációt az élőszereplős felvételekkel váltva készítettem édesapám segítségével egy néhány perces filmet, amivel első helyezést értem el. Kérlek, nézzétek meg a következő linken:
Jelenleg több projekten is dolgozom, nyáron szeretnék Rambó-verset is készíteni, valamint szinte teljesen számítógéppel készült animációt készíteni, ami az emberi együttélést mutatná be.
Az idei tanévben – csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt is – meghívást kaptam az „Abacus Matematikai Lapok” folyóirat német nyelvű országos matematikaversenyének eredményhirdetésére. Az idén először az angol nyelvű versenyen is indultam. Ezeken a versenyeken évente nyolc alkalommal német, illetve angol nyelven küldik ki a feladatokat, és a megoldásokat is németül, illetve angolul kell beküldeni. Egész éves munkám eredményeképpen mindkét versenyen országos második helyezést értem el, az angol nyelvű versenyen egyhetes intenzív nyelvtanfolyamot is nyertem!
A feladatok nem voltak nehezek, bár nemcsak a matekra, hanem a nyelvre, a megfogalmazásra is figyelni kellett. Sok pluszpontot szereztem azzal is, hogy néhány feladathoz több megoldási utat is leírtam. Bizony nem mindig volt hozzá kedvem, de sikerült erőt venni magamon, és minden fordulóban beküldtem az három-három feladathoz a megoldásaimat. A német nyelvű feladatok inkább ahhoz hasonlítottak, mint amit az iskolai matekórákon is vettünk Kovács tanár úrral – az angol nyelvűek legnagyobb részt logikai feladatok, fejtörők voltak. Benneteket is bátorítalak, hogy vegyetek részt: nem nehéz, és a díjat átvenni pedig nagyszerű érzés!
Bogár-Szabó András 8.c
Szívből gratulálunk Andris eredményeihez és további sok sikert kívánunk!