Európa-nap a Schillerben – május 16.

eunap_plakát

Az Európai Parlament Nagykövet-iskolája program keretein belül szervezett Európa-napot újabb változatos és sokszínű programon vettek részt iskolánk tanulói.

Az Európa-napra Dorka Áront, a Europe Direct Információs Központ Pest Megye irodavezetőjét és Perger Istvánt, az Európai Bizottság Képviseletének kommunikációs vezetőjét kértük fel, hogy „Fiatalok Európában” címmel előadást tartsanak.

Fiatalos előadásmódjukkal sikerült felkelteniük a diákság többségének érdeklődését, az Európai Unió rövid történetén túlmenően, az európai értékek és lehetőségek iránt is.

A vállalkozó kedvű diákok a szünetekben és a tanítás után sem unatkoztak. A Junior Nagykövetek különböző játékos és műveltségi feladatokkal készültek. A tanulóknak politikusokat és EU-tagállamok himnuszait kellett felismerniük, játszottak Activityt, kvíz feladatokat oldottak meg, EU-témájú öszvérszavakat alkottak és kipróbálták az Euroscola-játékot is. Izgalmasabbá tette a napot a kincskereső-játékunk. A tanulók EU-csillagokat kerestek az iskola egész területén, majd a rajtuk található fogalmakat magyarázták meg.

A 8.a osztály tanulói Szeitz Teodóra tanárnő vezetésével plakátokat készítettek az Európai Uniót jellemző témákhoz.

Puskás Aurél, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának képviseletében meglátogatta a rendezvényt, hogy a látottak alapján értékelje iskolánkat, valamint az Európai Parlament Nagykövet-iskolája cím elnyerésére szükséges értékelési szempontrendszer alapján minősítő beszélgetést folytatott a program intézményi koordinátorával, Jeskó Ritával.

 

Mivel tudjuk, hogy a résztvevők izgatottan várják a játék eredményét, igyekeztünk gyorsan értékelni a beadott munkafüzeteket. Az első tíz helyezettet meg is osztjuk mindenkivel:

EUnap helyezettek

DSC_0099 DSC_0117 DSC05595DSC05625 DSC05636 DSC05655 DSC05677 IMG_0191 IMG_0196 IMG_0281 IMG_0284 IMG_0293 DSC05659

DSC05611 IMG_0154