EYS – European Youth Seminar

Csendes december eleji kedd, éppen a szokásos zarándoklatomat teljesítettem unottan a 301-ből a 7-esbe, mikor egy éles kiáltás felrázott:

– Dávid!

– Igen?

– Nem jössz Brüsszelbe?

– Tessék??

– Van egy lehetőség Brüsszelbe jönni. Nem jössz?

– Mikor, hogyan, kivel, miért??

– Nem tudom. Január végén. Most voltam Jeskó tanárnőnél, ő is most kapott egy emailt, hogy van valami lehetőség elutazni Brüsszelbe, mert visszamondta hirtelen valami másik csapat a részvételét, úgyhogy gyorsan kell reagálnunk, holnapután reggel 10:00-ig kell egy pályázatot benyújtanunk.

– És mit kell csinálnunk ott?

– Valami vitanap lesz „immigration” témában. Angolul kell majd vitatkozni.

– Érdekes.

Valahogy így kezdődött minden. A következő 48 órában kialakult a programon részt vevők teljes névsora (Tanka Anna, Kiss Csilla, Rezsnyik Bálint, Csizmár Tamás, Tarcsai Martin, Kovács Domokos és Kiss Dávid), valamint hajnalba nyúló munka árán elkészült a beadandó pályázat is (a határidő után pontosan 1 perccel sikerült is elküldenünk a szervezőknek – szerencsére rendesek voltak, elfogadták). Jeskó Rita tanárnőnek bár számos más feladata lett volna, a mi kedvünkért mégis elvállalta a kísérőtanár szerepét.

A sikeres pályázás után indulhatott a szervezés, majd a felkészülés. Hosszas huzavona után végül sikerült megegyeznünk az utazás részleteiben is (ennél még a szállás kiválasztása is százszor könnyebb volt…).

Január elejére már egész sok dolgot tudtunk a programról. Kiválasztottuk, hogy a három „idea lab” közül a „Wich immigration policy for the 21st century?” kérdéssel foglalkozón veszünk majd részt. Ezen belül adottak voltak alkérdések:

  • Should the EU adopt a common model for immigration (i.e. like Australia or Canada) or should individual EU member states shape their own immigration policy, and how?
  • Which criteria should be applied in order to attract potential immigrants? How should the EU advertise its immigration model?
  • How should societies prepare for the integration efforts needed to make legal immigrants welcome?

Ennyi információval már fel tudtunk készülni a nagy napra. Minden hétre szerveztünk magunknak legalább egy 45-60 perces alkalmat, amikor megosztottuk egymással gondolatainkat a témával kapcsolatban, illetve kidolgoztunk egy-egy közös javaslatot a három alkérdés mindegyikére. Akkor még nem voltunk biztosak benne, vajon egységesen kell-e állást foglalnunk, illetve azt megvédenünk egy-egy kérdésben. (Mint kiderült, egyáltalán nem így volt, de erről később.)

Természetesen nyelvileg is készültünk, bár az eredeti tervet, miszerint mindenki küld egymásnak 10 angol szót a témában, nem sikerült tartani.

Aztán hirtelen eljött a nagy nap. Épphogy január 29.-én, alig éjfél után kelt a csapat többsége, ugyanis egy megmagyarázhatatlan égi sugallat miatt nem 4:45-re, hanem 4:00-ra mentünk ki a reptérre, ahol majdnem egy egész órát vártunk a bőröndfeladásra. Miközben várakoztunk, megjelent a főbejáraton át a programon részt vevő két másik magyarországi csapat is: igaz, nekik 50 perccel hamarabb szállt fel a gépük. A jászberényi XYZ és a balatonalmádi XYZZ csapatai voltak azok. Mindössze pár szót váltottunk akkor.

7:50-kor fel is szállt a gépünk. A felszállás simán ment, már-már túl simán. Néhányan hiányoltuk a lepkéket, amik akkor jelennek meg az ember mellkasában, amikor az ormótlan gépmadár elemelkedik a kifutópályáról. Egészen Charleroi repteréig csodálhattuk a felhőket a magasból.

Charleroi repterét talán a debreceni reptérhez lehetne hasonlítani. Maga a város körülbelül 50 kilométerrel található Brüsszeltől délre. Nyolcunknak megérte kisbuszt rendelni transzferként. Árban legalábbis, ugyanis több mint 45 percet szaladgáltunk a sofőr után, mire előkerült (a megadott telefonszámot sem vette fel senki).

Egészen a szállásunkig vitt a busz, így a cím megtalálásával nem volt gondunk. Nem hotelben foglaltunk szobát, hanem egy flamand úriember negyedik emeleti garzonlakását béreltük ki. A lift elromlott, így egy raktári csigalépcsőn kellett felmászni minden alkalommal a negyedik nagy belmagasságú emeletre, miközben menyét vagy nyest vagy ki tudja, milyen állatnak a szaga terjengett mindenhol. A kilátás gyönyörű volt. Az ablakból egyenes rálátásunk nyílt Brüsszel híres városházának tornyára, ami éjszakánként különösen impozáns megvilágításban kellette magát.

Gyors szusszanás után már indultunk is az ún. Parlamentáriumba, az Európai Unióról szóló múzeumba. Útközben beugrottunk egy általam már másfél évvel ez előttről ismert szendvicsezőbe, ahol talán egész Brüsszelben a legjobb áron töltenek meg az embernek egy bagettet hússal, sajttal és zöldséggel. A Parlamentáriumban spontán összefutottunk a jászberényi és a balatonalmádi csapattal, de egy gyors szóváltás után ismét elváltunk.

A múzeum végén, a kávézó előtt egy megdöbbentő felfedezést kellett tennünk: a pulton, ahol minden uniós országból kellett volna lennie egy napi- vagy hetilapnak, magyart nem találtunk. Sem lettet, sem románt. Egyet sem. Az éppen ott tevékenykedő alkalmazottat erről kérdezve azt a választ kaptuk, hogy „ma nem kaptunk”, ezért nincs kitéve semmi. Nem tudta azt sem megmondani, milyen lapnak kellett volna jönnie, elirányított hát a portára minket, ahol szerinte lennie kell egy listának a különböző országokból érkező periodikákról. A portán először nem tudtak erről a listáról, majd mégis. Megtudtuk, hogy az egyes országok kormányainak a feladata néhány újságot jelölnie, hogy a Parlamentárium pultján mindig elérhető legyen a látogatóknak. A tagállamok kormányai által elküldött listát az Európai Bizottság átvizsgálja, és amelyik laphoz áldását adja, annak az illetékes kormány a legfrissebb számát rendszeresen kiküldi Brüsszelbe. Az említett listán nem szerepelt egy magyar újságnak a címe sem, úgy tűnik, a magyar kormány nem tudott megegyezni az EB-vel. Pont, mint a román vagy a lett kormány.

Az estébe még belefért egy rövid városnézés.

Másnap volt a vitanap. 6:30-as kelés után gyorsan elkészültünk, 7:15-kor már a 71-es buszon voltunk, ami a lehető leggyorsabban az Európai Parlamenthez vitt minket. Az épületkomplexum Antall József nevét viselő létesítménye mellett balról elhaladva megérkeztünk az Paul Henri Spaak épület bejárata elé. Még takarítottak. A többi magyarországi csapat, mintha elfelejtette volna, hogy 8:00-ra beszéltük meg a találkozót, nem volt ott. Aztán gyors telefon után kiderült, hogy tényleg nem emlékeztek. Még arra sem, hogy egyáltalán megbeszéltük a találkozót.

Így viszont rögtön beléphettünk, miután végeztek a takarítással. Mi voltunk az elsők. Miközben üldögéltünk a kanapén, szállingóztak be a többi résztvevők: Balatonalmádi, Jászberény, az olasz Universita Degli Studi Di Trieste egyetem és a belga Université Libre de Bruxelles egyetem hallgatói, illetve egy nemzetközi, fiatalokat tömörítő szervezet, az AEGEE tagjai 11 uniós országból, valamint Törökországból.

A program egy órás körbevezetéssel kezdődött a Paul Henri Spaak épületben, amit a többi magyar középiskolával együtt hallgattunk végig. Beültünk az EP plenáris üléstermének a látogatók számára kialakított erkélyére, ahol Láng Péter idegenvezetőnk tárta fel az intézmény működésének rejtelmeit, és arról is mesélt, hogy hogyan is néz ki az az egy hét minden hónapban, amikor Brüsszelből a Parlament Strasbourgba költözik. Előadása végén volt lehetőségünk kérdezni. Még arra az intellektuális kérdésre is megkaptuk a választ, hogy mégis hogyan fordulhat elő manapság, hogy az EP-ben ülnek szélsőjobbos, illetve szélsőbalos képviselők is: úgy, hogy demokrácia van.

Miután megismertük az épületet, beültünk egy terembe meghallgatni a nyitóbeszédeket, illetve a részt vevő csapatok bemutatkozásait. A megnyitó és egy rövid kávészünet után rögtön sor került a workshopokra. Mint korábban leírtam, mi a „Wich immigration policy for the 21st century?” kérdéssel foglalkozó idea labben dolgoztunk. Félig önkéntes alapon csoportosultunk a korábban említett alkérdések egyikét közösen megtárgyalni a más országokból érkezett fiatalokkal. Kétszer másfél órája volt minden csapatnak, hogy külön-külön, de a csapaton belül egyként gondolkozva három javaslat formájában három lehetséges választ adjon a neki jutott alkérdésre, illetve felkészüljön ezek prezentálására a többiek számára. A csoportonkénti három ötlet prezentálás után a teremben lévők szavaztak arról, melyik a legjobb.

Ez így történt mindhárom idea labben. Mindhárom helyen három alkérdés köré csoportosultak a résztvevők, így végül 3×3 javaslat állt elő.

Ezeket előadtuk egy európai parlamenti képviselőnőnek, Martina Dlabajovának (ALDE), aki egyesével reagált minden ötletre. Néhány látszólag tényleg tetszett neki, ezeket minden bizonnyal felhasználja majd az európai parlamenti törvényhozó munkája során. Így végül közvetetten, de nekünk is volt sok beleszólásunk aznap az európai politikába!

Martina Dlabajováról röviden azt érdemes tudni, hogy ő egy Csehországban született vállalkozó, aki saját elmondása szerint az élete felét Olaszországban élte le. Ott alapította első vállalkozását is. Így volt lehetősége megtapasztalni, milyen nehézségekbe ütközik az ember egy külföldi vállalatalapítás során. 2014 júliusa óta az ilyen téren szerzett tapasztalatait kihasználva az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának tagja, valamint a Költségvetési Ellenőrző Bizottság helyettes vezetője.

Bőven időben végeztünk mindennel, így maradt szűk 40 percünk kérdéseket feltenni a képviselőasszonynak. Megtudtuk, hogy bár az EU jövőjét optimistán látja, a saját jövőjét illetően mégis pesszimista. Megtudtuk, hogy pár hete az a kezdeményezés ellen szavazott az EP-ben, ami az integrációt elősegítendő minden EU-s fiatalnak ingyenes Interrail bérletet biztosított volna, mert bár az alapötletet jónak tartja, szerinte csak pénzkidobás: nem azért nem utaznak az emberek szerte Európában nézőpontja szerint, mert nincs pénzük, hanem egyszerűen azért, mert nem érdekeltek benne.

Egy egyetemista az EP-választásokon való alacsony részvételi aránnyal kapcsolatban megkérdezte, véleménye szerint mivel lehetne főként a fiatalokat rávenni, hogy szavazzanak. A képviselőasszonynak nem volt konkrét, minden szempontból kivitelezhető terve erre nézve, ezért mikor megtudta, hogy az Erasmus+-programon részt vett fiatalok körében a 2014-es választásokon való részvételi arány 50 (!) százalékponttal magasabb az átlagnál (42%, illetve 92%), teljes ledöbbenés ült ki arcára. Félig viccesen, félig komolyan megjegyezte, hogy a másnapi bizottsági ülésen javasolni fogja az Erasmus+ költségvetésének megtriplázását. Ezen kijelentését a terem óriási tapssal fogadta.

Délután 4 után nem sokkal elhagytuk a Paul Henri Spaak épületet, a szállás felé vettük az irányt. Rövid pihenő után elindultunk hamburgerezni, majd sötétben megcsodáltuk a Grand-Place-t, Brüsszel híres főterét. Internetes útikönyvből (Wikivoyage) felolvasva érdekesebbnél érdekesebb információkat tudtunk meg a teret körbezáró épületekről, például azt, hogy melyik épületben lakott és alkotott évekig Victor Hugo, vagy azt, hogy melyik gazdag kereskedőcsalád megbízására épült fel egyik-másik ház. Író legyen a talpán, aki az akkori érzelmeinket vissza tudja adni! Szinte szagolni lehetett, ahogy az koraújkor történelme megelevenedik bennünk Németalföld egyik nagy kereskedelmi központjának szívében: szinte magunk előtt láttuk, ahogy a balti halakkal és viasszal teli zsákok helyet cserélnek a tökéletes minőségű flandriai textillel a nagy teherbírású szekerek rakodóterén. Hátborzongató volt belegondolni, hogy a helynek mekkora jelentősége volt a tőkés társadalom, a kapitalizmus kialakulásában, ami a teljes nyugati társadalmat alapjaiban szövi át mind a mai napig.

Késő este értünk haza, szinte azonnal aludni tértünk. Másnap délelőtt az Európai Történelem Házát látogattuk meg, ami a Parlamentáriumhoz hasonlóan közvetlenül az Európai Parlament mellett található. Személyes benyomásom nem volt túl fényes a múzeumról. Azt a feladatot tűzték ki célul maguknak, hogy a látogató az egész európai történelmet megismerje. Mint belátható, ez nem egy egyszerű feladat – nem is sikerült nekik, úgy éreztem. Nagyszabásúan a görög gyökerektől kezdték a kiállítást. Hellász nagyon felületes áttekintése után (szinte csak Európé legendáját és az osztrakiszmoszt „ismerhettük meg”) a következő vitrinben rögtön Napóleon Code Civile-jét és egyéb 19-20. századi polgári törvénykönyveket, alkotmányokat csodálhattunk meg. Ezután következett egy elszigetelt teremegyüttesben az első és második világháború. Ahogy a látogató keresztülmegy 20. század első felének európai történelmén, érzelmileg egyre mélyebbre és mélyebbre kerül, a tökéletesen hangszigetelt rész a második világháború borzalmas népirtásaival zárul gondterhelt zenei aláfestéssel. Amint kilép az ember az ajtón, a letargiának vége szakad: nagy hangerővel csendül fel Beethoven Örömódája, az EU himnusza.

A további szintek a 20. század második felének európai polgári társadalmáról szóltak.

Az utolsó brüsszeli napunkat sétával zártuk. A reptérre menet és oda megérkezvén toltunk még egy pár villámháborút Honfoglalóban, amire bőven volt időnk, mivel a téli időjárás miatt a repülőnk szárnyát Stockholmban jégteleníteni kellett, így egy órás késéssel tudtunk csak felszállni. A repülőút teljesen sima volt, csütörtök hajnalban már otthon is voltunk. A csütörtöki nap második felében már visszakapcsolódtunk az iskolai mindennapokba.

https://www.youtube.com/watch?v=07Ql_j3Is4A