A Lágerjárat kiállítás megtekintése Budaörsön

Február 16.-án iskolánk 10. 11. és 12. évfolyamos tanulókból álló 30 fős kis csapata megtekintette a Lágerjárat című vándorkiállítást a budaörsi pályaudvaron. A tárlatvezető személyes tapasztalatokkal és élményekkel gazdagította az amúgy sem unalmas témát, a magyarországi németek elhurcolását. Beszámolt arról, hogy milyen megrázkódtatás várt azokra, akiket a szovjet rezsim csupán statisztikaként kezelt, és akik akár több évet is eltöltöttek szovjet munkatáborokban embertelen körülmények között. A másfél órás előadás alatt alkalmunk nyílt egy akkoriban használt vagon tökéletes mását megtekinteni, amelyben két kisfilm mellett a túlélők és családtagjaik beszámolóját is megnézhettük. Elmondták, milyen nehéz volt a zord szibériai hidegben sokszor 2-3 éven át sínylődni. De voltak, akik túlélték és évtizedek hallgatása után elmondhatták, milyen embertelen volt valójában a málenkij robot.
A vagon megtekintése után ellátogattunk még a budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájába, ahol további információkat kaptunk erről az időszakról. Gajdos-Frank Katalin, a Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója hasznos könyveket, segédanyagokat ajándékozott az iskolai könyvtárnak.
Ez a nap alkalmat adott arra, hogy más szemszögből is megismerhettük ezt az időszakot, kibővítve ezzel a tanórákon szerzett ismereteinket.
Hajsz Máté
10. b
Am 16. Februar haben 30 Schüler unserer Schule die Ausstellung „Lágerjárat” in Budaörs/Wudersch besucht. Die Ausstellung gab uns einen Einblick in die schreckliche Zeit der Verschleppung der Ungarndeutschen (malenkij robot). Die Leiterin berichtete über persönliche Erfahrungen aus ihrem Heimatdorf Elek. Wir gingen in einen zeitgenössischen Waggon und konnten darin Kleinfilme und die Berichte von Überlebenden uns ansehen. Sie haben erzählt, wie schwer es war, in Siberien manchmal 2-3 Jahre unter unmenschlichen Verhältnissen zu arbeiten und zu „leben”.
Danach fuhren wir noch ins Jakob Bleyer Heimatmuseum, wo uns die Leiterin, Frau Katalin Frank-Gajdos noch zum Thema interessante Ergänzungen gemacht hat. Unsere Schulbibliothek hat auch einige interessante Bücher und Ergänzungsmaterialien geschenkt bekommen.
Wir konnten an diesem Tag unsere in den Unterrichtsstunden erworbenen Kenntnisse erweitern.
Máté Hajsz
10.b