A NÉMET EGYSÉG NAPJA

A NÉMET EGYSÉG NAPJA
Bernd Plambeck, vendég tanár és ZfA szaktanácsadó
Október 3-án minden évben megemlékezünk Németország újraegyesítéséről; általában a tanórákon különféle jellegű feladatokkal, két éve pedig ez alkalomból egy német zenekar koncertezett nálunk. Idén két különleges esemény került megrendezésre.
A nap elején a 7.c osztály tanulói láttak munkához: az egykori eseményekhez kapcsolódó tematikus bevezetés után az aula területén megpróbáltak egy óriási Németországot ábrázoló puzzle-t kirakni. A feladat nem bizonyult egyszerűnek. Egyrészt a darabok súlya miatt, másfelől pedig azért, mert Németország határvonalait a feladat megoldásához ismerni kellett. Némettanáruk és osztályfőnökük Koczor tanárnő segítségével végül egy látványos Németország kép alakult ki.
Kora délután egy előadássorozatnak lehettünk részesei, mely inkább a felsőbb évfolyamon tanuló diákokat szólította meg. Iskolánk két tanulója ösztöndíj keretében Németországban tartózkodott, melyről ezen a napon számoltak be. Négyhetes németországi ösztöndíjáról mesélt a 11. b osztályos Kovács Domonkos, melyet a PAD szervezetétől nyert el a „Jugend debattiert international” vitaverseny keretében, ahol az országos döntőig jutott el.
Náfrádi Artúr (12.a osztály) szintén négy hetet töltött Németországban. Őt a Baden-Württenbergi Főiskola választotta ki jó tanulmányi eredményei, magabiztos fellépése és egyértelmű célkitűzései alapján: Artúr egy duális szakképzés keretein belül Németországban szeretne továbbtanulni. Az ösztöndíj kapcsán nemcsak a Mosbach/Bad Mergentheim Főiskolát ismerte meg diákunk, hanem olyan német cégeket is, melyek különösen jó teljesítményt elért és motivált külföldi érettségizőket keresnek. A „Sommer im Schloss” című program során pályázatokat írt, kirándulásokon és nyelvtanfolyamon vett részt.
A nap folyamán egykori diákunk, Bors Tamás is ellátogatott iskolánkba. Beszámolt róla, hogy jelenleg, gimnáziumi évei elteltével is kötődik Németországhoz, elsősorban a Magyar-Német Ifjúságért Egyesületen (Deutsch-Ungarisches Jugendwerk) keresztül. A DJU nemcsak találkozókat és kulturális csereprogramokat szervez Németországba, hanem politikai rendezvényeket és workshop-okat itt Magyarországon is, melyekre jó német nyelvtudás birtokában bárki jelentkezhet.
Hálásan köszönjük a budapesti Német Nagykövetségnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a puzzle-t, valamint a DAAD szervezetének a támogatást. A rendezvényeket iskolánk ZfA vendégtanára, Bernd Plambeck szervezte.
A Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatósága (Zentralstelle für das Auslandsschulwesen , ZfA) a német külföldi iskolák mellett kereken 1100 nemzeti iskolát patronál és támogat, melyek a Német Kultuszminiszterek Konferenciája DSD vizsgájához segítik hozzá a diákokat. A ZfA által támogatott iskolák a „Schulen: Partner der Zukunft” (PASCH) kezdeményezés hálózatához tartoznak.