Schilleres tanuló a Lesefuchs döntőjében

Szeptember 12-én, immáron második alkalommal került megrendezésre a Lesefuchs német nyelvű olvasási verseny nemzetközi fordulója a német fővárosban. E nevezetes napon Magyarországot a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium 12/c osztályos tanulója, Bálint Andrea képviselte, aki a februári budapesti országos döntőből került ki győztesen.

lesefuchs2

A berlini döntőben 15 európai ország kéttannyelvű vagy nemzetiségi gimnáziumának diákjai mérhették össze tudásukat a mai társadalmi kérdések körét tárgyaló német irodalmi művek témakörében. Az egyhetes berlini tartózkodás során a diákok nemcsak a német főváros mindennapjaiba tekinthettek be, hanem a közös programok révén egymást, és egymás kultúráját is megismerhették.

lesefuchs1

Ahogyan a német szövetségi külügyminiszter, Dr. Frank-Walter Steinmeier is nyilatkozott, a megjelentek közül mindenki győztes, hisz a mai világban óriási kincs, ha az ember egy közös nyelvet talál, melyben a határokat átlépve megismerheti mások mondanivalóját, gondolkodásmódját.

A 26. Nemzetközi Irodalmi Fesztivál keretein belül megrendezett irodalmi beszélgetések színvonala a nézőközönséget, és a zsűri tagjait is egyaránt lenyűgözte.

A 6 döntős diák közül végül a bolgár Valentin Pomakov került ki győztesen, akivel Andrea a végső párbajt vívta és csak hajszállal maradt le a dobogó legfelső fokáról.