Gólyatábor

2021. augusztus 19-én reggel 100 gólya (61 fő 7. évfolyamos, 39 fő 9. évfolyamos diák), 8 ifis és 8 tanár izgatottan várta, hogy kezdetét vegye az idei nemzetiségi gólyatábor, amely során az új tanulóknak nemcsak arra volt lehetőségük, hogy megismerjék osztálytársaikat és tanáraikat, hanem sok érdekes programon is részt vehettek.
A névsorolvasást, a tájékoztatást és a higiéniai oktatást követően 4 osztály 2 autóbusszal indult el Pápára, ahol közösségépítő játékokkal kezdetét vette az új osztálytársak és az osztályfőnök megismerése. Az Esterházy kastélyban múzeumpedagógia foglalkozáson a barokk életről, zenéről, öltözködésről, táncról tudtak meg többet a diákok, míg a Kékfestő Múzeumban betekintést nyertek a kékfestő mesterség rejtelmeibe, megismerhették a munkafolyamat minden állomását, és a mai napig működőképes gépeket. Ezután utazott tovább a csapat Városlődre, a tábor helyszínére. A szállás elfoglalását és a vacsorát követően a diákok osztályfőnöki-est keretein belül folytatták az ismerkedést és a közösségfejlesztést.
Az ezt követő három napban a programok a táborban kerültek megrendezésre. Délelőttönként kisebb csoportokban játékos nyelvi feladatokkal bővíthették német és/vagy angol nyelvtudásukat, fejleszthették szókincsüket, hogy mielőbb ráhangolódjanak a gimnáziumban zajló oktatásra. A délelőtti órák után a csoportok sétát tettek Városlődön, ahol megtekintették a község főbb nevezetességeit, miközben feladatsort is megoldottak.
Délutánonként és esténként olyan feladatok is vártak a tanulókra, melyek segítették a magyarországi német kultúra megismerését, a nemzetiségi kultúrához való pozitív kötődés kialakulását. A gólyák kipróbálhattak népi játékokat, német nyelvű dalokat és néptáncot tanultak, nemzetiségi ételekről, hajviseletről, valamint népviselettel és híres magyarországi német emberekkel kapcsolatos kvízt oldottak meg.
Nagy hangsúlyt kapott egy színdarab készítése és előadása is, melynek témája a magyarországi németek népszokásai volt.
A reggeli torna mellett különböző ügyességi feladatok, valamint foci- és kosárlabda meccs során mindenkinek lehetősége volt sportolásra is.
Utolsó este a tábortűz mellett a nyertes csoportok átvették a különböző versenyekért járó ajándékokat, majd minden diák letette a gólyaesküt. Végül a megtanult német dal és tánc közös próbája következett, mivel ezzel a műsorral mutatkoznak be a gólyaosztályok a gimnázium többi tanulója és tanára előtt az évnyitón.
Augusztus 23-án a kiadós esőzés miatt a veszprémi Állatkert látogatása elmaradt. A reggelit és a pakolást követően hazaindult a csapat, és a táborzárás rendhagyó módon az iskolában történt. A diákok először egy osztályfőnöki óra keretében összegezték a gólyatábor élményeit, majd a gimnázium tornatermében az évnyitós műsor felvételével zárult az utolsó nap.
Bár az idei tábor programját az utolsó napi időjárás módosította, és a járványhelyzet miatti higiéniai szabályok betartása és betartatása mindenkitől nagyobb figyelmet és fegyelmet igényelt, az iskola új tanulói mégis jól érezték magukat, és már barátságokat kötve és élményekben gazdagon érkeztek meg Pilisvörösvárra.
Köszönjük a Miniszterelnökség Egyházi, Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy pályázati keretből támogatta a tábor sikeres megrendezését.















