Győzelem az I. Nemzetiségi Sporthétvégén

Március 4-6-ig Szarvas városa adott otthont az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Nemzetiségi Főosztálya által szervezett I. Nemzetiségi Sporthétvégének.
Az eseményen 3 német, 2 szlovák, 1 horvát, 1 román és 1 szerb nemzetiségi középiskola tanulói vettek részt.
A rendezvény remek lehetőséget adott arra, hogy a nemzetiségek megismerjék egymás iskoláját, kultúráját. Új kapcsolatok születtek, közösségek épültek.
A hétvége középpontjában a sportversenyek álltak, a lányok röplabdában, a fiúk kispályás labdarúgásban mérték össze tudásukat.
Nagyon büszkék vagyunk sportolóinkra, mert végig lelkesen, fegyelmezetten és sikeresen szerepeltek. Lány röplabdásainknak ugyan nehezebben indult a torna, első két meccsüket szoros csatában, minimális különbséggel elvesztették, de utolsó két mérkőzésüket megnyerték, végül az V. helyen végeztek.
Fiú focistáink egész nap fantasztikusan, olykor nem csak hatékonyan, hanem szemet gyönyörködtetően is játszottak. Mind az öt mérkőzésüket megnyerték. A döntőben a szerb iskola tanulói ellen egy forró hangulatú, küzdelmes csatában, hideg fejjel és forró szívvel sikerült diadalmaskodni. Jutalom az I. hely, a kupa, az aranyérem és az életre szóló élmény.
Köszönjük a szervezőknek és rendezőknek a meghívást, a szervezést, lebonyolítást. Nagyon jó hangulatú, szép hétvégén jól éreztük magunkat.
Csapataink tagjai:
Andor Bella Moana |
Baksa Lilien |
Bácskay Villő Blanka |
Borbás Norma Blanka |
Kállai Laura |
Kodák Dorina Kíra |
Kóczián Blanka |
Lalus Kata |
Nagy Tünde Zsófia |
Tóth Stefánia Irén |
Benedek Géza Márton |
Héder Gergő |
Klencsák Máté |
Kanizsay István |
Molnár Milán |
Rácz Levente János |
Szabados Marcell |
Terék Zoltán Tamás |
Tóth Lóránt |
Felkészítő és kísérő tanárok: Friedl-Aliczky Barbara, Engerth Csaba |
Szép volt lányok, szép volt fiúk!
Gratulálunk!



