Klein Xavér a Koch Valéria díj díjazottjai között

2023. január 14-én Pécsett, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata országos gáláján adták át 4 fiatalnak a Koch Valéria-díjat, köztük iskolánk tanulójának, Klein Xavér, 11.c osztályos tanulónak is.  A kitüntetést minden évben három olyan középiskolás kapja, akik kiemelkedő tanulmányi eredményük mellett aktívak a magyarországi német örökség ápolásában, megélik német nemzetiségi identitásukat. Rajtuk kívül a díjat minden évben egy magyarországi német témájú, kiemelkedő színvonalú szakdolgozatért kapja meg egy egyetemista is. A díjakat Manz Alfréd, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata oktatási bizottságának elnöke, valamint Koch Emil, az ifjúsági bizottság elnöke adták át.

Xavér öt éve a Schiller Gimnázium tanulója, ez idő alatt mindvégig kitűnő tanulmányi eredménnyel rendelkezett. Rendszeres és aktív résztvevője az iskolai és a vörösvári nemzetiségi programoknak, hiszen családjában a nemzetiségi hagyományok ápolása a mindennapok része, nagy hangsúlyt fektetnek a nemzetiségi identitás ápolására és erősítésére. Rendszeres résztvevője nemzetiségi versenyeknek, legyen szó OÁTV-ről, OKTV-ről, vagy vers-és prózamondó versenyről. Bármikor lehet rá számítani az iskolában ünnepi műsorok konferálójaként vagy fellépőjeként is.

Xavér gyermekkora óta harmonikázik, játékával az iskolai kórus fellépéseit is erősítette, de tagja a helyi zeneiskola zenekarainak is, pl. a Mini Sramli. Gyermekkora óta tagja a Werischwarer Heimatwerknek, ahol nemcsak zenél, hanem táncol, és rövidebb nyelvjárásban előadott színdarabban is szerepel.

Gratulálunk Xavérnak a díjhoz és további szép eredményeket kívánunk!