Nemzetiségi tábor

2020. augusztus 22-én reggel 91 gólya, 8 ifis és 8 tanár izgatottan várta, hogy kezdetét vegye az idei nemzetiségi gólyatábor, amely során az új tanulóknak nemcsak arra volt lehetőségük, hogy megismerjék osztálytársaikat és tanáraikat, hanem sok érdekes programon is részt vehettek.

 

A névsorolvasást, a tájékoztatást és a higiéniai oktatást követően 4 osztály 2 autóbusszal indult el Dinnyésre, ahol a Várpark és Skanzen látogatása mellett kézműves foglalkozáson is részt vettek a csoportok. Délután a program Herenden, a Porcelánmanufaktúrában és Múzeumban folytatódott, ahol a tanulók a porcelánkészítés rejtelmeiről tudhattak meg többet. Ezután már Városlődre, a tábor helyszínére utazott tovább a csapat. A szállás elfoglalását és a vacsorát követően a diákok osztályfőnöki-est keretein belül ismerhették meg jobban osztálytársaikat és osztályfőnöküket.

Az ezt követő három napban a programok a táborban kerültek megrendezésre. Délelőttönként kisebb csoportokban játékos nyelvi feladatokkal bővíthették német nyelvtudásukat, fejleszthették szókincsüket, hogy mielőbb ráhangolódjanak a gimnáziumban zajló német nyelvű oktatásra. Azok a diákok, akik az általános iskolában még nem tanultak németül, elsősorban angol nyelvű foglalkozáson vettek részt, de a német nyelv szépségeivel is megismerkedtek. A délelőtti órák után a csoportok sétát tettek Városlődön, ahol megtekintették a község főbb nevezetességeit, miközben feladatsort is megoldottak.

Délutánonként és esténként olyan feladatok is vártak a tanulókra, melyek segítették a magyarországi német kultúra megismerését, a nemzetiségi kultúrához való pozitív kötődés kialakulását. A gólyák kipróbálhattak népi játékokat, német nyelvű dalokat és néptáncot tanultak, nemzetiségi ételekről, hajviseletről, valamint népviselettel és híres magyarországi német emberekkel kapcsolatos kvízt oldottak meg.

Nagy hangsúlyt kapott egy színdarab készítése és előadása is, melynek témája a magyarországi németek hagyományai volt.

A reggeli torna mellett különböző ügyességi feladatok, valamint foci- és kosárlabda meccs során mindenkinek lehetősége volt sportolásra is.

Utolsó este a tábortűz mellett a nyertes csoportok átvették a különböző versenyekért járó ajándékokat, majd minden diák letette a gólyaesküt. Végül a megtanult német dal és tánc közös próbája következett, mivel ezzel a műsorral mutatkoztak be a gólyaosztályok a gimnázium többi tanulója és tanára előtt az évnyitón, amit idén először, a járványhelyzet miatt, csak felvételről tekinthettek meg.

Augusztus 26-án a reggelit, a pakolást és az évnyitós műsor felvételét követően a csapat elhagyta Városlődöt, és az utolsó nap egy részét a veszprémi Állatkertben töltötte.

Bár az idei tábor programjait a járványhelyzet miatt egyes esetekben módosítani kellett és a higiéniai szabályok betartása és betartatása mindenkitől nagyobb figyelmet és fegyelmet igényelt, az iskola új tanulói mégis jól érezték magukat, és már barátságokat kötve és élményekben gazdagon érkeztek meg Pilisvörösvárra.

Köszönjük a Miniszterelnökség Egyházi, Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy pályázati keretből támogatta a tábor sikeres megrendezését.