Nyilatkozat

“Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” (Szent-Györgyi Albert)

Mi, a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium alulírott pedagógusai a továbbiakban sem tudjuk szó nélkül hagyni a magyar közoktatás területén kialakult megalázó és szakmaiatlan helyzetet.

Nyilatkozatunk figyelemfelhívás, amellyel szeretnénk minden felelősségteljesen gondolkodó állampolgárt megszólítani, valamint tiltakozás is a kollégáinkat érintő, vészesen erősödő hatalmi arrogancia ellen, a pedagógusokat, illetve a magyar közoktatási rendszer teljes egészét figyelmen kívül hagyó, megalázó helyzet ellen.

Gimnáziumunk – ahogy országszerte a legtöbb iskola – szenved a pedagógushiány miatt.  Csak átmeneti megoldásnak tartjuk azt, hogy a gyakorlatukat végző, pedagógiai pálya előtt álló hallgatók, egyes tárgyakhoz diploma nélkül is értő kollégák, valamint óraadók segítik ki a kialakult helyzetben az iskolát. A tanári kar öregszik, és több fiatal kénytelen megélhetési okok miatt a tanári pályáról távozni. Ez a tény a szülők és a diákok számára is bizonytalanságot jelent.

Nincs Magyarországon még egy olyan szakmai ágazat, ahol a 2022-es béreket a 2014-es minimálbérhez igazítva állapítják meg. Ez már önmagában is a pedagógusszakma megcsúfolása.

Sajnos sem a pedagógus életpályamodell, sem a 2020-as NAT nem hozott pozitív változást az oktatásban.

Csatlakozunk azokhoz az intézményekhez és pedagóguscsoportokhoz, amelyek tiltakozásukkal kiálltak az oktatás, valamint az oktatásban dolgozók helyzetének javításáért, és szolidaritásukkal felhívták a figyelmet a pedagógusok szakmai és anyagi ellehetetlenülésére.

Teljes mértékben támogatjuk a Civil Közoktatási Platform által kiadott 9 pontot, amely a pedagógusok, a szülők és a diákok által összeállított, az oktatást érintő követelések összefoglalója az óvodától és az általános iskolától a gimnáziumon és a szakképzésen át az egyetemig.

Változást az oktatásban! – a pedagógusok, diákok, szülők 9 pontja:

  1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

Pilisvörösvár, 2022. december 8.

  1. Virág Piroska
  2. Halmai Zita
  3. Páli Gabriella
  4. Ács Katalin
  5. Eifert Mihály
  6. Klampeczki Anikó
  7. Gaál Lívia
  8. Bácskai Éva
  9. Anka Judit
  10. Oláh Viktor
  11. Mester Noémi
  12. Radnai Erika
  13. Brezovszki – Dévity Angéla
  14. Méhes Péter
  15. Scheller Virág
  16. Szabó Balázs
  17. Kozek Ildikó
  18. Berkó György
  19. Kungl Andrea
  20. Geszler Katalin
  21. Kovács János
  22. Fischer Mónika
  23. Györgydeák Mariann
  24. Zoltai-Jantó Ildikó
  25. Nick Andrea
  26. Szmetana Balázs
  27. Dr. Hidas Ildikó
  28. Priegl Éva
  29. Vincze Ákos
  30. Ónodi Zoltán
  31. Vaskó Adrián
  32. Koczor Piroska
  33. Szeitz Teodóra
  34. Meszlényi- Bodnár Gyöngyi
  35. Fosztó Gabriella
  36. Wéber Krisztina
  37. Kruk Tibor
  38. Kertészné Németh Csilla
  39. Simonyi-Lengyel Márta
  40. Földesi Vera
  41. Friedl-Aliczky Barbara
  42. Nagy Péter
  43. Müllner Ágnes
  44. Tagscherer Katalin
  45. Mazug László