„Schiller bál” 2022

Kedves Szülők, kedves Érdeklődők!

Mint bizonyára értesültek róla, a járványügyi helyzetre való tekintettel sajnos idén sem tudjuk megszervezni hagyományos formában az alapítványi Schiller bált.

Ugyanakkor szeretnénk kedveskedni Önöknek, hogy betekintést nyerhessenek az iskola falain belül zajló eseményekbe, és kicsit a báli hangulatot is szeretnénk megidézni. Ezért készítettünk egy képes, zenés összeállítást, melynek segítségével Önök is átélhetik a Schiller mindennapjainak és ünnepeinek hangulatát.

Az alábbi linken virtuálisan beléphetnek iskolánkba. Az aulában és a színházteremben körbejárva, a képekre, személyekre kattintva válogathatnak a különböző előadások és kisfilmek között.

https://schiller-gymnasium.hu/schiller-bal/

A virtuális sétát számítógépen javasoljuk, mert mobiltelefonra még nincs optimalizálva.

A báli aláfestő zene az alsó sor jobb szélén található ikonnal szabályozható.

Bízunk benne, hogy a felvételek segítségével tanulóink és szüleik közösen élhetik újra az emlékezetes pillanatokat!

Ezúton is még egyszer köszönjük a Tehetséges Gyermekekért Alapítvány eddigi és ezutáni támogatását, melyet a következőképpen tehetnek meg:

  • adójuk 1%-nak felajánlásával (adószám:18667352-1-13)
  • átutalással az OTP 11742245-20048295 számlaszámra
  • támogató jegy megvásárlásával (kapható az osztályfőnökön keresztül)

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

A Friedrich Schiller Gimnázium vezetősége és a Tehetséges Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma