Schilleres siker a vitadöntőben – 3. helyezés az országos német nyelvű vitaversenyen

A németül legjobban vitázó négy magyar fiatal, közülük egy Schilleres, Kovács Domokos Péter az országos döntőben heves vitát folytatott a következő kérdésről: „Támogassa-e az állam a diplomás hiányszakmák oktatását Magyarországon?”
A résztvevők tárgyilagosan és korrekten ütköztették nézeteiket. Fontos volt tehát odafigyelni egymásra és megérteni az ellenkező oldal véleményét. Fel kellett tárni az esetleges ellentmondást az ellenérvekben, és meggyőzően alá kellett támasztani az álláspontokat.
Iskolánk történetében Domokos jutott be először az országos fináléba, és szerezte meg a 3. helyezést.
A projekt, melyen iskolánk több éve részt vesz, erősíti a vitakultúrát mint a demokrácia eszközét és támogatja az európai többnyelvűséget. Ezek a célkitűzések az Európai Parlament Nagykövet-iskolájaként is fontosak a Schiller Gimnázium számára.
Az idei évben a Jugend Debattiert szakkör kezdeményezésére vitát rendeztünk az iskolai kamerarendszer bevezetéséről, ezzel tágabb képet kapva annak előnyeiről és hátrányairól.
Tizenkét közép- és kelet-európai országból 150 középiskola mintegy 2500 tanulója vesz részt minden évben a Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőn, amelyet Magyarországon már 2010 óta rendeznek meg.
A Vitázik a világ ifjúsága – közép- és kelet-európai országok vetélkedője a Goethe Intézet, az Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.
Magyarországon a projektet a Hanns-Seidel-Alapítvány, a Konrad-Adenauer-Alapítvány, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, az Andrássy Egyetem, az E.ON Hungária Zrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága támogatja.
Az országos döntő fővédnöke Dr. Hende Csaba, a magyar Országgyűlés alelnöke volt.
Helyezések:
- Balázs Fanni – Berzsenyi Dániel Gimnázium, Sopron
- Hutter Ottó – Tamási Áron Gimnázium, Budapest
- Kovács Domokos – Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár
- Faller Júlia Janka – Osztrák Iskola, Budapest
forrás: https://www.jugend-debattiert.eu/service/aktuelles/single/a-soproni-balazs-fanni-lett-a-vitazik-a-vilag-ifjusaga-nemzetkoezi-vitavetelkedo-magyarorszagi-doentoj/