Vidám farsangolás a Schiller Gimnáziumban
Az idei farsang utolsó napjai nem teltek eseménytelenül gimnáziumunkban. Az utolsó farsangi hétvégén, február 10-én rendeztük meg hagyományos alapítványi svábbálunkat, a Schiller-bált. A program a 7-9.évfolyamosok táncbemutatóival, valamint a SchilLerchen-kórus és a Schiller-zenekar (vezetőjük Kozek Balázs) előadásával vette kezdetét. Ezután következett a vidám bál, amelyen az Ungarndeutsche Jungs zenekar húzta-fújta a talpalávalót. Az ebédlőben berendezett süteményes büfében a szülők és nagyszülők szorgos kezei által készített házi süteményeket kóstolhattak a vendégek, s az egyik osztályteremben berendezett selfie-ponton vicces-kedves fotók készültek a vállalkozó kedvűekről.
A farsangi programok sorát hétfőn a Rosenmontag eseménnyel folytattuk. Simonyi-Lengyel Márta tanárnő kezdeményezésére az osztályok már a hétfőt megelőző héten egy előzetes feladatot kaptak: Készítsenek egy-egy német szóláshoz, vagy közmondáshoz élőképet, majd ennek fotóját küldjék be a megadott határidőre egy rövid történettel együtt, melyben a szólás elhangzik.
Hétfőn azután a jelmezes verseny következett. A vállalkozó kedvű osztályok különféle német vonatkozású jelmezekbe bújtak. A leglelkesebb osztály a 7.A volt, ők Oktoberfest-nek öltöztek be. Az osztály teljes létszámmal részt vett a mókában, sőt még néhány tanárukat is sikerült bevonni. Rajtuk kívül láthattuk még a német zászlót (11.D), Hófehérkét 8 törpéjével és a vadásszal (12.D), egy NDK-s túristacsoportot és néhány műcímet a német irodalom remekei közül (12.C)
Húshagyó kedden, a farsang utolsó napján a 12. C osztály jóvóltából átélhettük a hagyományos pilisvörösvári farsangtemetés vidám szokását, melyet az osztály egy népismeret-projekt keretén belül tanult meg és adott elő.
A farsangi vigasságok sorába a kollégium is bekapcsolódott. Ugyan már hamvazószerdára esett a kollégiumi kosztümös mulatság, de a diákok így is nagyon jól érezték magukat a nevelők által szervezett játékos-vetélkedős esten.
Az iskola vezetősége és a Tehetséges Gyermekekért Alapítvány Kuratóriuma ezúton is köszöni minden kolléga, szülő, diák, intézmény és vállalkozó támogatását, amivel hozzájárultak elsősorban a Schiller-bál, de bármelyik másik farsangi rendezvényünk sikeréhez.
A bál képei az alábbi linken tekinthetők meg:
Rosenmontag képei: