Zöld Európa Környezetvédelmi Oktatási Program

A Magyar Természetvédők Szövetsége az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízásából éghajlatvédelemmel kapcsolatos interaktív szemléletformáló foglalkozásokat tartott 2022. november 14-én a 10.A és a 7.A osztály számára. A két osztály közös beszámolóban osztja meg élményeit:

A Zöld Európa Környezetvédelmi Oktatási Program keretein belül 2 X 45 perces interaktív foglalkozáson részletesebben megismertük az éghajlatváltozás témakörét, többek között a hatásait, majd praktikus tanácsokat kaptunk a környezettudatosabb mindennapok megvalósítására, és megtudhattuk azt is, hogyan lehetünk a „hétköznapok hősei”, ha figyelünk környezetünk védelmére és a fenntarthatóságra.

Elsőként a Limonádé kvíz megdöbbentő kérdéseire próbáltunk válaszolni. Érdekes volt megtudni, hogy melyik élelmiszerekről kellene lemondanunk, ha az éghajlatváltozás miatt eltűnnének a beporzó rovarok, illetve hogy mennyi liter víz szükséges egy farmer előállításához. Az is tudatosult bennünk, hogy melyik városok kerülhetnek víz alá, ha a tenger szintje 1 méterrel emelkedik. A válaszok rámutattak a környezetkárosító problémákra, valamint az egyén, a közösség és a döntéshozók közös felelősségére a megelőzésben és a megoldásban.

Megtudtuk azt is, hogyan lehet egy napot környezettudatosan eltölteni, pl. a hulladék mérséklésével.

Végül egy szituációs feladatot kellett kisebb csapatokban megoldanunk, mely során a következő három témát dolgoztuk fel különböző jelenetek előadásában: a húsfogyasztás csökkentése, az elektronikai eszközök pazarlása és a papírhulladék visszaszorítása.

Tartalmas és informatív előadáson vehettünk részt.

Köszönjük Bátyi-Földesi Dórának a hasznos és érdekes foglalkozást.