Látogatás a Goethe Intézetben

Előző hét szerdán az osztályommal Budapesten jártunk a Goethe-Intézetben.
Az intézet munkatársának, Kraft Enikőnek a vezetésével, másfél órás rendhagyó német órán vettünk részt. Izgalmas feladatokat oldottunk meg, németül beszéltünk, és az ország kultúrtörténetével foglalkoztunk.
Lehetőségünk nyílt megismerni az intézet könyvtárat is. Itt Ipad-eket kaptunk, és egy interaktív versenyen vettünk részt, melynek során kérdésekre válaszoltunk, majd feladatokat oldottunk meg. Többek között kipróbáltuk az automata kölcsönzőt, illetve a feladatok segítségével feltérképezhettük az intézet e részlegét.
A látogatás végén tollakat és kitűzőket kaptunk ajándékba, majd egy kis ajándékkal mi is megköszöntük, hogy fogadtak minket.
Nagyon tetszett a csoportunknak a program, mivel izgalmas volt az ott töltött idő, ezen kívül jó volt látni az intézmény sokoldalú munkáját.

Nagy Zsombor 9.b