Schilleresek Budakalászon

A 2018/19-es tanévet a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár meghívásának eleget téve a II. Budakalászi Sörfesztiválon kezdtük. Szeptember 7-én, pénteken vette kezdetét az egész hétvégén át tartó rendezvénysorozat, melynek nyitányaként a kezdő táncokat gimnáziumunk 11. a osztálya ropta a szépszámú közönség előtt. A sorok között helyet foglalt Szabóné Bogár Erika igazgató asszony és Engerth Csaba igazgatóhelyettes úr is, akik a tánccsoport helyszínre szállításában, valamint iskolánk kapcsolatainak építésében is részt vettek. A fiatalok immár másodszor vitték iskolánk jó hírét, mivel a tavalyi sikeres vecsési fellépés után a budakalászi közönség is ütemes tapssal dicsérte táncaikat. A koreográfiákat ezúttal is Gölcz Míra tanárnő rendezte és tanította be. A csapatot Kok Zoltán osztályfőnök vezette és több tanár is részt vett az eseményen. A fellépést követően jó hangulatban folytattuk a fesztivált a Die Bergländer Buam zenéjének és Milbich Martin 11. c osztályos tanulónk jó énekhangjának, valamint harmonikajátékának köszönhetően. Aki a nagy mulatozásban elfáradt, üdítő/sör és sült kolbász társaságában töltődhetett – a szervezőknek és a sikeres fellépésnek köszönhetően ingyen – az est további részére.