Vendégünk volt Fabian Lenk
A világszerte ismert német gyerekkönyv-sorozat, a Die Zeitdetektive (Idődetektívek) szerzője a Goethe Intézet szervezésében látogatott iskolánkba, ahol író-olvasó találkozó keretében népszerűsítette sorozatának darabjait, illetve hívta fel a figyelmet az olvasás és a történelem fontosságára. Ahogy a szerző is kiemelte, a gyerekek személyiségének fejlődésében fontos szerepe van a mesék (különösen a történelmi témájúak) generálta fantáziának. A műveit a történelmi hitelességre építő Lenk két részre osztotta előadását, melynek első része felolvasás volt, míg a találkozó második felében a diákok intézhettek hozzá kérdéseket. Ennek jegyében röpült el közel 90 perc, amelyen a fiatalságot a 8. osztályosaink képviselték. A diákok érdeklődését bizonyította a németül megfogalmazott kérdések sokasága, amelyekkel a szerző életére, pályájára és művére kérdeztek rá.
Tanulói vélemény:
„Fabian Lenk előadása nagyon tetszett nekem, mivel beszéde közben érthetően artikulált és gesztikulált, hogy mindenki értse a történetet. Nekünk az egyik könyvéből Kölnről és Barbarossa Frigyesről olvasott fel részleteket. Törekedett arra, hogy értsük, ezért az aktuális rész lényegét összefoglalva elmagyarázta. Én nagyon érdekesnek találtam a felolvasását, bár a vége felé elfáradtam.” (Vivien)