#szavaznifogok

Az Európai Parlament Nagykövetiskolájaként számos lehetőséget kap gimnáziumunk. Az idei tanévben már kétszer is jártunk Brüsszelben, most pedig részt vettünk a hazai #szavaznifogok rendezvényen.

Intézményünk diákjai rendszeresen tájékozódnak az Európai Unióval kapcsolatos témákról, idén pedig kiemelten foglalkozunk a közelgő, májusi EP választásokkal.

A most lezajlott kétnapos rendezvényen érdekes előadásokon, panelbeszélgetéseken és workshopokon vettünk részt, amelyek az idei Európai Parlamenti Választásokról szóltak. Több, mint 200 diák találkozója volt ez, színvonalas környezetben, ahol megismerkedhettünk a többi iskola junior nagyköveteivel. Külön öröm volt számunkra, hogy egy kommunikációs szakértő előadásában külön kiemelte az iskolai ajtós flashmobunkat, amit a „Túl az első X-en” versenyre felkészülő csapat valósított meg még novemberben.

A rendezvényen szerzett tapasztalatokkal motiváltan tértünk vissza az iskolába és már tervezzük a következő projektünket.

Amennyiben támogatni szeretnél minket, kérünk, hogy az itt szereplő link segítségével regisztrálj a felületen, hogy iskolánk nyerhessen a versenyben!

ITT REGISZTRÁLJ!

A regisztráció akkor is számít, ha nem igazolod vissza a profilod. Ha önkéntesként is regisztrálsz, akkor esélyeinket megduplázod:)!

Ha szeretnél részt venni EU-s projektjeinkben, többet megtudni az EU-ról és utazásokat nyerni, akkor csatlakozz a csapatunkhoz!

FACEBOOK CSOPORT ITT

Köszönjük támogatásodat!

Résztvevők:

Tanka Anna, Prokópius Gergő, Kiss Dávid és Kovács Domokos Péter Junior Nagykövetek

Jeskó Rita és Szeitz Teodóra Szenior Nagykövetek